2012. július 14., szombat

Lovagi tornákról

A lovagok


Westeros társadalmának jellegzetes és igen látványos tagjai a lovagok. Társadalmi és katonai státuszuk rendkívül hasonló a középkori európai lovagokéhoz, vagyis egy alapvetően harcos életmódra berendezkedett osztály, amely rangban a közemberek fölött, de a született nemesség alatt helyezkedik el (noha igen gyakran nemesi házak fiai is a lovagi életet választják).


A lovagi eszme és harcmodor eredete az andal hódítók idejére (vagyis körülbelül hatezer évre) nyúlik vissza, akik győzelmüket nem kis részben köszönhették a vaspáncélba öltözött nehézlovasoknak. A legyőzött Elsők is hamarosan átvették ezt a katonai doktrínát, és a kora középkorhoz hasonlóan a nehézpáncélos lovasság vált a fő csatadöntő erővé. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy azokon a területeken, ahol a Hét Hite nem olyan általános (leginkább Északon), nem alakult ki a klasszikus lovagi osztály, noha a nemesek és a tehetősek főleg nevézlovasként vesznek részt csatában. Ser Rodrik Cassell, Deres várnagya és fegyvermestere a kevés kivétel egyike, akit a Hét Hite szerint ütöttek lovaggá.


A lovagok leggyakrabban lóhátról küzdenek, csatákban fő fegyverük a kard, a buzogány, a csatabárd illetve a lándzsa, emellett általában pajzsot viselnek. Páncélzatuk minősége és kidolgozottsága tükrözi anyagi helyzetüket: a szegényebb lovagok bőrvértet viselnek.


Az andal lovagok az ősi időkben a Hétre esküdtek fel lovaggá ütésükkor, noha ez a hagyomány mostanra már jócskán alábbhagyott, a vallásos aspektus mára a legnagyobb részben kihalt a lovagi életmódból.


A lovaggá válásnak hagyományosan három fázisa van. A 6-10 éves fiúk először apróddá (page) válnak egy már felavatott lovag mellett, ahol lassanként megtanulják a lovagi életmód és a viselkedés alapvető elemeit. Mikor a gyerek fegyverfoghatóvá válik (általában 10-12 éves kora tájékán), megkezdődik a harci kiképzése is, aminek keretében általában a kard, a lándzsa, zúzófegyverek illetve az íj kezelését tanulják meg. Innentől kezdve az apród már fegyvernöknek (squire) számít, és a csatákba is követi a lovagot, akit szolgál. Amennyiben a fegyvernök valamilyen módon (általában csatában, vagy lovagi tornán) kitünteti magát, lovaggá üthetik. Hagyományosan ez egy több napos rituálét követően zajlik le, melynek keretében a lovagjelölt egyszerű ruhában egy éjszakát tölt a Harcos oltára előtt virrasztva, majd másnap egy septon megkeni hét olajjal (hogy emlékeztesse a Héthez való hűségre), majd egy lovag (általában az, akinél tanulóidejét töltötte) kardjával megérinti a két vállát. Innentől a fegyvernök felkent lovagnak (Anointed Knight) számít, megilleti a 'ser' méltóságnév és kiválaszthatja személyes címerét (ez nemesi származású lovag esetén általában a családja címere, vagy annak valamilyen módosítása). A lovag felesküszik a Hét Hitére és tanításaira, hogy megvédi a gyengéket, tiszteli a nőket és erényes életet él (ezeket azonban általában igen kevesen szokták később be is tartani...)


Gyakori szokás az is, hogy egy csata után azokat a fegyvernököket, akik kitüntették magukat a harcban, csoportosan, a csatamezőn ütik lovaggá (általában a győztes hadvezér, vagy a legmagasabb rangú úr), kevésbé ünnepélyes körülmények között.


Továbbá minden lovagnak joga van arra, hogy (amennyiben méltónak ítéli) bárkit, különösebb ceremónia nélkül lovaggá üssön. Noha az így szerzett lovagi cím elvileg semmiben sem különbözik a fentebb megszerzettől, a felkent lovagokat általában jóval nagyobb tisztelet övezi (de ez sem általános). Mivel a lovagi cím magasabb társadalmi státuszt is jelent, ezért számos közrendű küzd a kiemelkedés ezen formájáért.


A lovagi címmel jár a 'ser' megnevezés, amely előnévként, illetve – ismeretlen lovag esetén – megszólításként használatos, a már ismerős lovagot 'ser + keresztnév'-en szokás szólítani.


Példaként: Jaime Lannister egy idegennek 'ser' (a háta mögött persze általában: a Királyölő), lovagtársainak ser Jaime (sohasem ser Lannister!), hivatalos megszólításként ser Jaime Lannister és csak a közeli rokonainak egyszerűen Jaime.


A lovagok alapvetően hadakozással foglalkoznak, és lovaggá ütésük után további idejüket nagyrészt a fegyverforgatás gyakorlásával, illetve háborúskodással töltik, de ez alól számos kivétel lehet, sok példa van rá, hogy bizonyos személyek csak tiszteletbeli lovagi címmel bírnak, és sosem foglalkoztak fegyverforgatással.


A lovagokat számos további osztályba lehet sorolni, attól függően, hogy milyen életvitelt folytatnak:


A legtöbben az egyszerű kóbor lovag (Hedge Knight) életét élik, ők általában nemtelenek, vagy szegényebb nemesi családok második-harmadik fiai, és nem örökölnek, illetve pénz, kapcsolatok és megbecsültség híján nem tudnak valamilyen uraság állandó szolgálatába állni. A fegyverzetük a lehető legváltozatosabb lehet, a vértezetük gyakran ősrégi, hiányos, vagy össze nem illő részekből áll. Általában a vidéket járják, és vagy rablólovagként fosztogatnak, vagy időről időre valamely lord udvartartásába próbálnak bekerülni. Igen gyakran próbálnak szerencsét lovagi tornákon, remélve, hogy képességeik felkeltik egy fegyvereseket kereső lord figyelmét.


Ha egy lovag talál magának egy lordot, akinek hűséget fogad, onnantól kezdve felesküdött lovagnak (Sworn Knight) számít. A fegyveres szolgálatért cserébe hűbérura általában fedelet és ellátást biztosít neki, így a lovag élete némileg könnyebbé válhat. Ezért cserébe szolgálnia kell urát, leggyakrabban karja erejével. Ez az állapot igen múlékony lehet, ugyanis a lord bármikor elbocsáthatja felesküdött lovagjait.


Egy lord dönthet úgy, hogy a saját birtokából kihasít egy részt és azt egy felesküdött lovagjának adja. A földdel együtt általában az azt megművelő parasztok, illetve egy kisebb lakótorony is jár. Az ilyen letelepített lovagok (Landed Knight) uruk kegyét valószínűleg hosszas, hűséges szolgálattal, vagy kiemelkedő hőstettel érdemelték ki. Ha a lovag jól gazdálkodik a rábízott földbirtokkal, idővel akár saját nemesi házat is alapíthat.


A Királyi Testőrség


A Királyi Testőrség (Kingsguard) intézményét Hódító Aegon vezette be, és az azóta tartó hagyomány értelmében a Testőrség hagyományosan hét lovagból áll, akik a királyi család személyes védelméért felelnek. A lovagok felvételükkor az Éjjeli őrségéhez hasonló fogadalmat tesznek, amelyben lemondanak a gyermeknemzésről, eddigi birtokaikról, és a továbbiakban kizárólag a király és családja védelméért élnek. Ez az eskü élethosszig szól, ezek után a lovagok leteszik családuk címerét, és a Királyi Testőrség hófehér palástját és páncélját öltik fel (noha egyes kiegészítők utalhatnak családjuk címerére, vagy színeire, és például a septonokkal vagy mesterekkel szemben a családnevüket sem veszítik el). A Testőrség hagyományosan a Hét Királyság legkiválóbb és legrátermettebb lovagjaiból áll, ezért közéjük tartozni a legnagyobb dicsőségnek számít nemcsak a lovagnak, de a családjának is.


A Királyi Testőrség Parancsnoka (Lord Commander) hagyományosan tagja a király Kistanácsának (Small Council) is.


A királyi testőrség jelenlegi tagjai, I. Robert Baratheon uralkodásának tizenhetedik, Aegon Partraszállásának 297. évében:


Ser Barristan Selmy, a Királyi Testőrség Parancsnoka
Ser Jaime Lannister
Ser Boros Blount
Ser Meryn Trant
Ser Mandon Moore
Ser Preston Greenfield
Ser Arys Oakheart


A lovagi tornák kialakulása visszavezethető a hadgyakorlatokra. A lovagok elsődleges feladata a harc, birtokuk és alattvalóik védelme, a harcot pedig legjobban a legvalósághűbb imitálással lehet gyakorolni.


Európában néhány száz év alatt kialakult a királyi csapatok hadgyakorlatából, "lándzsajátékából" és ehhez hasonló tornákból (mélée vagy buhurt) a legkifinomultabb, már szinte színpadi jellegű, történetmeséléssel és eljátszással egybekötött lovagi torna (pas d'armes). Alig ötszáz évnyi történet után aztán a tűzfegyverek véget is vetettek a valódi lovagi tornáknak, bár egyes elemeik fennmaradtak.


Westeroson sok tekintetben szerencsésebb a lovagi kultúra, hiszen az egyetlen használható tűzfegyver a sárkány, amiből azonban Valyrián kívül sehol sem állt rendelkezésre annyi, hogy ne legyen szükség hagyományos hadseregekre és várakra. Sőt, mivel Westeroson csakis a királyi családnak voltak sárkányai, nekik pedig mindenki behódolt, így azok az esetleges belső konfliktusokban nem jelentek meg, még a csírái sem látszanak a sárkányokra való felkészülésnek (a várak felülről nyitottak, nincs "légvédelem" stb).


A lovagi kultúra, s vele együtt a lovagi tornák kezdete a múlt ködébe vész, mindkettő évezredek óta virágzik, és egyelőre semmi nem mutat arra, hogy a közeljövőben ez a helyzet változna.


A lovagi tornák jellemzői 


A házigazda Mindig kell egy házigazda, aki pénzeli a tornát, vendégül látja az érkező lovagokat (bár nem szállásolja és látja el őket étellel-itallal, erről maguknak kell biztosítaniuk) és gondoskodik a lebonyolításról és a megfelelő jutalomról. Ez nem kevés pénzt igényel, de cserébe a fényes tornáknak nagy híre megy, évek, évtizedek múlva is emlegetik őket. Ilyen torna volt például a Hamis Tavasz Évében rendezett harrenhali viadal.


A rendezők lehetnek többen is, és természetesen a rendezés mellett résztvevőként is megjelenhetnek a tornán.


A lovagi torna nem olcsó dolog, már pusztán a rendezés ténye is árulkodik az adott úr hatalmáról és gazdagságáról - vagy jó hitelezőiről.




A helyszín 


A helyszín is nagyon fontos, legtöbbször egy város vagy várkastély melletti megfelelő nagyságú mezőn szokták a tornákat rendezni, egyrészt, hogy a tornapálya/pályák és páholyok elférjenek, másrészt, hogy a résztvevő lovagoknak, kíséretüknek, valamint az őket kiszolgáló vásárosoknak és mindenféle népeknek legyen hol táborozniuk. Európában a városokon belül igen ritkán rendeztek tornákat, mert egy jobban sikerült buhurt után vagy egy kellemesen részeg éjszaka közben elszabadulhattak az indulatok és a résztvevők esetleg úgy gondolhatták, hogy a várost kifosztani és felgyújtani jó ötletnek tűnhet.


Általában a legtöbb városnál - ahogy Királyvárnál (King's Landing) is - megvolt a szokásos tornahelyszín, nem túl messze de nem is túl közel. A torna közönsége ugyanis egyrészt a város lakosságából, másrészt a városban megszálló hölgyekből és urakból áll, közönség nélkül pedig nem igazi torna a torna.
A szabályok 


A lovagi tornák általános szabályai, hogy a résztvevő legmagasabb rangú úr - általában a király vagy egy rokona, vagy a torna rendezője - a főbíró, kétes esetekben az ő szava dönt. A torna irányítói és bírái a heroldok, akik már a torna előtt ellenőrzik a résztvevők fegyvereit, a személyazonosságukat és címerüket és felelősek az események hiba nélküli lefolyásáért. őket minden esetben a rendező biztosítja.


Tornatípusok 


I. Miksa német-római császár, a lovagi tornák egyik utolsó nagy rajongója (a másik ilyen késői rajongó a Robert Baratheonhoz testalkatában és tornarészvétel iránti rajongásában egyaránt igen hasonló VIII. Henrik és lánya, I. Erzsébet voltak) készíttetett egy könyvet, amelyben felsorolták az akkor ismert összes tornatípust. Ebben 16 féle lovagi torna szerepel.


Szerencsére Westeroson nem ilyen bonyolult a helyzet, csak néhány típus létezik.


Csoportos összecsapás vagy buhurt (kézitusa) 


A legősibb típusú lovagi torna valójában egy csata vagy ütközet imitálása. A résztvevők két csapatra oszlanak és összecsapnak. Egyes esetekben előfordulhat, hogy nincsenek csapatok, a résztvevők csak magukra számíthatnak. Aki kiesik a nyeregből, az kiesik az összecsapásból, bár igencsak vigyáznia kell, hogy a többiek lovai össze ne tapossák. Általában az ellenfél foglyul ejtésére törekednek a résztvevők, mert a fogoly csak igen jelentős összegért (vagy a lova és páncélja átadása után - ami szintén igencsak jelentős összeg) szabadulhat meg. Sok szegény lovag juthat így pénzhez.


Európában gyakran az adott lovag csatlósai is részt vettek az összecsapásban - gyalogosan és lovasan is - ami meglehetősen egyenlőtlenné tette a buhurtokat. Westeroson ez nem jellemző. Általában a buhurtokban való részvétel nem kötött annyira, mint a kopjatörésben - Myri Thoros például aligha tekinthető igazi nemesnek, de lovagnak se nagyon. Mivel a lehető legjobb hadgyakorlat az eredeti cél, mindenki olyan fegyverben és vértben indul, amilyenben akar.


Kopjatörés


 Ez már sokkal inkább az egyéni ügyességről, a látványosságról szól, mint a csatákra való felkészülésről.


Két fél áll fel a pálya két végében és egymásnak rontva kopjáikkal igyekeznek kilökni a másikat a nyeregből. A győztes az, amelyiknek sikerül kilökni a másikat.


A lóról lekerülve nem szabad folytatni a harcot - kivéve ha erre a bírók engedélyt adnak és mindkét fél leszáll a lóról, ilyenkor egyenlő fegyverrel folyhat tovább a viadal. Mivel könnyen megeshet, hogy a lovasok egyszerűen összeütköznek, bevezették a kordont a pálya két fele között, ez néha csak szalagból áll, de néha egészen komoly deszkapalánk, amin fizikailag sem volnának képesek áttörni. A palánk az egyik oka a furcsa kopjatörési módnak, amelyre hamarosan rátérünk.


Magának a kopjatörésnek két fő típusa van, a "békés" és a "hadi". A kettő közti fő különbség az , hogy a békés változatot külön erre a célra készített tompa, úgynevezett koronás végű kopjával, direkt kopja ellen készült tornapajzzsal (jól látható az ötödik részben a Viráglovag kezében) és gyakran módosult, különösen vastag páncélban vívják. A tornapáncélok sisakján szokott általában teljes díszében megjelenni a címer sisakdísze. Mivel a tornakopja hosszabb, mint a hadi, ezt a ló nyakán átvetve használják, ami megkönnyíti, hogy az ellenfél pajzsát telibetalálva kilökjék a nyeregből. (Az angol nyelvben a "target" (célpont) kifejezés is a tornapajzs nevéből (targe) származik.)


A hadi típusút viszont csatapáncélban és csatakopjával, általában kordon nélkül vívják. Sokkal nagyobb mozgásszabadságot ad, de egyben veszélyesebb is.


A kopjatörésnek sok módja ismert, létezik belőle bajnokság, ahol mindig a győztesek csapnak össze, míg a végén egyetlen bajnok lesz - ilyen a Segítő Tornája is. A kezdő párokat ilyenkor általában sorsolják.


Létezik kihívásos kopjatörés is, amikor általában lovag a kihívandó lovag sátra előtti címerpajzsot megérintve hívja ki ellenfelét (vagy ha nem akkor apródjait küldi a kihívással). Nem illik már legyőzött, vagy közismerten gyengébb lovagot kihívni.


A kopjatörésnél általában, valószínűleg a rendező vagy főbíró döntésétől függően igen szigorúan ellenőrzik a résztvevők nemességét, lovag voltát és személyazonosságát - már csak azért is, hogy ne essen meg olyan, hogy egy "jöttment" elbánik valamely híres nemesi család sarjával. Kivételek mindig akadnak, hiszen például az inkognitóban induló lovagok nehezen őrizhetnék meg névtelenségüket, ha minden heroldnak el kellene árulniuk, kik ők és honnan jöttek, de például a Vérebet is engedik indulni a Segítő Tornáján, pedig igen sokszor emlegeti, hogy nem lovag. A részvétel legtöbbször nem kerül pénzbe, de a nyeregből kiütött lovagok lovát és fegyverzetét legyőzőjük nyeri.


Íjászverseny 


Ez a versenyszám általában azoknak szól, akik anyagi vagy születési okokból nem tudnak részt venni a lovagi torna összecsapásaiban. Az íjászversenyben bárki részt vehet, akinek van íja, persze a fegyverhordozók és apródok, mivel folyamatosan gyakorolják az íjászatot, előnyben vannak. 


A balesetekről 


Gyakran megesik, hogy minden elővigyázatosság ellenére - különösen harci fegyverekkel vívott viadalban - valaki megsérül vagy meghal. Rossz helyre talál be a fegyver, a kopja egy szilánkja, megbokrosodik egy ló. Az ilyen eseteket szokás kivizsgálni, de mindenki tudja, hogy ez is része a lovagi tornáknak, nem túlságosan meglepő. 


A legnagyobb veszély ilyenkor az, hogy ha a sérült (vagy halott) lovag hozzátartozói szándékos merényletnek tekintik a dolgot, és fegyvert ragadva beszállnak a harcba. Általában éppen ezért tiltott a fegyverviselés a tornákon a királyi testőrökön és a résztvevőkön kívül mindenkinek (a heroldoknak is). 


 A lovagi tornák a westerosi kultúra elválaszthatatlan részei, leginkább itt bizonyíthatják vitézségüket a lovagok békeidőben, itt szerezhetnek nevet maguknak. Az évszázadok alatt sokkal több lett, mint hadgyakorlat, a bátorság, ügyesség és nem utolsó sorban a személyes és családi reprezentáció fontos helyszíne.


 A lovagi tornák győzteseit majdnem annyira ünneplik, mint a csaták győzteseit, egy sikeres tornaszerepléssel karriereket lehet megalapozni (ahogy ez történt akár Jorah Mormont, akár Jaime Lannister esetében, vagy említhetjük Ser Duncant vagy Brienne-t is), de legtöbbször nincs komoly tétje. Aki több tornát megnyer, könnyen országos hírre tehet szert, emelve ezzel saját maga és családja/ura hírnevének fényét.


 Mindezzel együtt ne feledjük, hogy aki tornagyőztes, az nem feltétlenül nyeri meg a csatákat, az ugyanis, a lovagi tornák minden igyekezete ellenére, egészen másfajta viadal. Erre a legjobb példa a Rhaegar Targaryen - Robert Baratheon összecsapás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése